Műszaki érzék? IT affinitás? Technológiai érdeklődés? Melyik jellemző rád? Ugorj fejest a témába!

Megkérdeztünk néhány munkaadót, hogy milyen karrierlehetőséget kínálnak mérnöki és informatikai területen, hogy kamatoztathasd náluk érdeklődésedet a technológia, a fejlesztések vagy az innováció irányában.

Olvass bele a vállalati interjúkba és tippekbe, hogy felkészülten tudj jelentkezni az oldal alján összegyűjtött pozíciókra!

Mavir interjú

„A felgyorsult tempónak, amit a világ megkövetel, az új generációk tudnak leginkább megfelelni”
– Interjú a MAVIR ZRt-vel

Folyamatos fejlődés, attraktív juttatási csomag és felelősségteljes feladatok – többek között ezt kínálja a MAVIR ZRt. a pályájukat most indító fiataloknak. A cég elkötelezett a villamosenergia egyre zöldebb jövője mellett, mi pedig kíváncsiak voltunk, hogy ez hogyan is jelenik meg a mindennapokban. Gál Istvánnal, a MAVIR informatikai és biztonsági vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk, aki mesélt a vállalat működéséről, megtudtuk, hogy milyen esélyekkel indul egy pályakezdő, valamint, hogy mire számíthat az, aki frissen került a céghez. Olvass bele az interjúba!

Blog

„Szeresd a munkád, építs karriert, és csatlakozz a Tescohoz!” – Interjú a Tesco Technology Budapest Hub vezetőjével

Mitől lesz valaki sikeres? És mitől lesz valaki sikeres a Tesco Technology-nál? Hogyan tudnak hatással lenni a világ összes Tescojának működésére Budapestről? És kik azok, akiket örömmel látnak a csapatban, hogy együtt haladjanak velük a világmegváltó célok felé? Sok kérdést feltettünk Fred Kuzelnek, a Tesco Technology Budapest Hub vezetőjének, mégis az volt az érzésünk, hogy még rengeteget tudna mesélni. Olvass tovább az interjúért! 😊

Blog

„Aki tud azonosulni a kreatív-alkotó mérnöki szenvedéllyel, annak a GE maga az alkotói paradicsom” – Interjú a GE Gas Power Szenior vezető mérnökével

Mérnökhallgatóként vagy frissen végzett mérnökként többfelé el tudsz indulni, azonban, ha a legtöbbet szeretnéd kihozni a karrieredből, akkor érdemes olyan céget választani, ahol mind az erőforrás, mind a szakmai tudás rendelkezésre áll. A GE Gas Power-nél minden feltétel adott, kérdés, hogy kik azok, akiknek jó választás lehet, és akik jól érzik magukat ebben a közegben. Erről, valamint a mérnöki pálya szépségeiről, a szakmát övező sztereotípiákról, és a kezdők számára elérhető lehetőségekről kérdeztük Sarkadi Dávidot, a GE Gas Power gázturbina alkatrész gyártó és felújító üzem szenior vezető mérnökét. Görgess lejjebb az interjúhoz! 😊

Blog

„Nőként össze kell fognunk, hogy segítsük egymást az előrejutásban” – Interjú a Bosch Fejlesztési Központjának egyedüli női osztályvezetőjével

Hogyan lehet érvényesülni Európa második legnagyobb fejlesztési helyszínén egyedüli női osztályvezetőként? Erről faggattuk Fekete Piroskát, a Bosch budapesti Fejlesztési Központjának egyik osztályvezetőjét. Közgazdászként végzett, így számára a női lét mellett az igazi kihívást az jelentette, hogy műszaki diploma nélkül is kivívja a fejlesztőmérnök csapat elismerését. Mesélt a Bosch nőjogi kezdeményezéseiről, példaképekről és családi örökségről is.

Blog

„Arra is volt példa, hogy egy gyakornokunk önállóan vitt végig egy nemzetközi projektet” – Interjú a Knorr-Bremse Rail Systems kollégáival

Ha informatikai vagy villamosmérnöki szakon tanulsz/végeztél, és érdeklődsz a biztonságkritikus rendszerek iránt, akkor ezt a cikket jó szívvel ajánljuk! Készítettünk egy interjút a Knorr-Bremse Rail Systems budapesti csapatával, hogy beleláthassunk ebbe a szakmába, így most nemcsak azt tudhatod meg, hogy milyen az élet (és persze a munka) náluk, hanem az is kiderül, hogy milyen esélyekkel indulsz gyakornokként vagy pályakezdőként. Interjúalanyaink: Baross Krisztina, HR Business Partner, valamint Mester Antal, az elektronikai kutatás-fejlesztési osztály csoportvezetője.

JOB4me

Ismerj meg még több céget!

Jelentkezz állásokra 2021. november 22. 10:00-ig a JOB4me oldalán! Regisztrálj most, és találd meg a munkát, amit szívesen csinálsz!

Az EXXONMOBIL videóban üzen Neked

Ezek a cikkek is érdekelhetnek

Blog

Menni vagy maradni? – Ezt tedd, ha ellenajánlatot kaptál!

Végre rászántad magad a nagy lépésre, és felmondtál, mire a cég váratlanul maradásra próbál bírni? Mit tegyél, ha a cég ellenajánlatot tesz, azaz ráígér a jövőbeli munkahelyedre, ahová sikerrel pályáztál? A Recruby, humánerőforrás-tanácsadó ügynökség véleményét olvashatod a témában.

Blog

Így szerezz fejlesztői tapasztalatot akár az egyetem alatt! (+Tippek, hogy kitűnj a jelentkezők közül!)

„Hogyan szerezzek tapasztalatot tapasztalat nélkül?” Ismerős a dilemma? Az egyetemről frissen kikerült IT-sként könnyen szembesülhetsz azzal, hogy a legtöbb munkavállalót kereső cég tapasztalattal rendelkező fejlesztőket keres. Megmutatom, hogyan növeld az esélyeidet, és mire figyelj oda első munkahelyed keresésekor! Parti Adrienn (Recruitment Manager, Recruby) vendégcikkét olvashatod.

Blog

Hogyan keressünk munkát pályakezdőként?

Korábban olvashattál tőlünk arról, hogyan legyél sikeres a bértárgyaláson, hogyan írj a lehető legjobb önéletrajzot, és ha álláskeresésről van szó, jó eséllyel találsz nálunk olyan cikket, ami segíteni fog neked. Azonban az álláskeresés nulladik lépése, a lehetséges munkák megtalálása sem olyan egyértelmű, mint elsőre gondolnád. Ha tisztáztad magadban, milyen munkát szeretnél, bele is vághatsz az álláskeresésbe – mutatjuk, melyek a legjobb csatornáid erre!

Még több hasznos karriertippért irány a frissdiplomas.hu blogja!

Business Upper Austria

A COCA-COLA HBC MAGYARORSZÁG VIDEÓBAN ÜZEN NEKED

Tesco

Kiemelt munkaadóink:

Coca-Cola
MAV
Morgan Stanley
Tesco

Regisztrálj a frissdiplomas.hu-ra és iratkozz fel állásértesítőnkre,
így sosem maradsz le a legújabb nyitott pozíciókról!