Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
A lámpaláz egészen másként néz ki a HR-es szemszögéből. Íme, a legjobb tippek!
Ismerős szituáció: végre behívtak állásinterjúra, úgy érezzük, hogy minden kritériumnak meg is felelünk, a felkészülésre is szántunk energiát, de az interjú előtti pár órában egy ismerős érzés kezd eluralkodni rajtunk: a lámpaláz. Azok, akik hajlamosak rá, tudják, hogy a bénító érzés egyre jobban leblokkol, magabiztosságunk és nyugalmunk odalesz, a végén már kezünk-lábunk is remeg, a torkunkban pedig gombócot érzünk.
Az alábbiakban egy HR-szakembert szólaltatunk meg arról, hogyan is élik meg ezt a helyzetet az asztal másik oldaán, és a legfontosabb: Mit tehetünk annak érdekében, hogy leküzdjük az idegességet?
„A jelöltek szempontjából az állásinterjú úgy néz ki, hogy minden szem rájuk szegeződik, ők állnak a középpontban és minden csakis rajtuk múlik. Ezt a nézőpontot azonban árnyalnám, a megmérettetés ugyanis kettős, sőt, a jelölt sikertelensége itt nagyrészt a céges HR-ről állít ki szegénységi bizonyítványt” – állítja Vivien, aki egy szállítmányozási cég magyarországi központjának HR Generalistája. „Hatalmas a nyomás rajtunk, hogy a megfelelő jelöltet megtaláljuk, hiszen a cég nem kevés erőforrást és pénzt áldoz erre. Számunkra az állásinterjún egyetlen cég lebeg: a megjelent jelöltből a lehető legjobbat kihozni, hiszen ha jól teljesít, az a mi munkánkra nézve is pozitív visszaigazolás.”
Arra a kérdésre, hogy mit üzenne azoknak a jelölteknek, akik lámpalázzal küzdenek és hajlamosak a felvételin leblokkolni, azt válaszolta: „Javaslom, hogy egy-egy pillanatra gondoljon bele abba, hogy mi felvételiztetők aznap akár többtucat jelentkezőt is meghallgatunk, így számunkra nem jelent újdonságot egy-egy ideges jelölt, és hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a pályázókat először fel kell oldanunk és kényelmes helyzetbe kell hoznunk. Erre meg vannak a megfelelő kommunikációs technikák.”
Vivien szerint az is hasznos lehet, ha átgondoljuk, hogy milyen szituációban vagyunk a leginkább elemünkben, mi áll a személyiségünkhöz a legközelebb! „Ha nagyobb csoportban oldódunk fel, akkor tekintsünk az interjúszituációra úgy, mint egy csoportos állásinterjúra, amely valójában egy beszélgetés, több résztvevővel. Tartsuk a szemkontaktot mindenkivel, aki a szobában van és oldódjunk fel az esemény társasági jellegében. Ha viszont azt szeretjük, hogy mi vagyunk a középpontban, akkor legyünk bátran kezdeményezők, és alakítsuk úgy a szituációt, hogy előkerüljenek az általunk preferált témák.
„Ha egyetlen dolgot javasolhatnék a jelölteknek, akkor az az lenne, hogy ne úgy tekintsenek az interjúra, mint egy vesztes-győztes kimenetelű megmérettetésre. Mint ahogyan mi HR-esek nem tudhatjuk, hogy ki hogyan szerepel élőben, úgy jelöltként sem kell biztosra vennünk, hogy egy-egy hiba miatt elbuktuk az állást. Számtalanszor előfordul, hogy igazából egyik pályázó sem emelkedik ki különösebben, de az állást be kell tölteni, így az átlagosan teljesítő jelölteket behívjuk még egy körre. Ilyenkor nem egyszer derült már ki, hogy az első fordulóban a stressz miatt rosszabbul teljesítő pályázó a második körben kiváló szakembernek bizonyult.”
„Sokszor látom a jelölteken, hogy egy képzeletbeli monológot szeretnének előadni, és stresszesek lesznek, amikor a kapott kérdések nem olyanok, amelyekre az előre betanult válaszokat elő lehet adni. Azt javaslom, hogy ha van valami, amit feltétlenül el szerettünk volna mondani, akkor tegyük meg az interjú végén. Felvételiztetőként ugyanis nem tudhatjuk, hogy kiben mi rejlik, így kifejezetten hálásak vagyunk, amikor a végén a pályázó azt mondja: „igaz, hogy nem került szóba, de érdemesnek tartom megemlíteni, hogy….”
Olvass tovább!
Így mutassuk meg az önéletrajzban, hogy jól illeszkedünk a cégkultúrába
