Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.

A támogatásról részletes információt itt találsz.

  • KarrierIndító
  • Állások
  • Események
  • Cégek
  • Blog
  • Munkaadóknak

Menü

  • KarrierIndító
  • Állások
  • Események
  • Cégek
  • Blog
  • Munkaadóknak
  • Regisztráció
  • Belépés
  • Regisztráció
  • Belépés

Hírek

Startupokat versenyeztet az Internet Hungary

Startup
2015. augusztus 25.

Magyarország legnagyobb, több mint ezerhatszáz főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján kínálnak bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt iparági szakértőkből álló szakmai zsűri választ majd ki. 


A verseny

Az Internet Hungary Startup versenyén elsősorban azokat a hazai feltörekvő cégeket, projekteket szeretnék bemutatni, amelyek nemzetközi szinten is érdekesek, illetve olyan újdonságot kínálnak, amely a konferencia széles résztvevői köre számára szakmai megoldásként is izgalmasak lehetnek.

Az előválogatást követő döntő prezentációk, a pitch-ek szeptember 29-én az Internet Hungary immáron hagyományos startup szekciójában, a Startup Comedy-n lesznek a siófoki Hotel Azúrban. Ott mérhetik majd össze projektjeiket, előadói tehetségüket a jelentkezők. Méghozzá az előválogatást is végző zsűri és a konferencia közönsége előtt. A versenyzők 3 perces prezentációkkal mutathatják projektjüket, a zsűri pedig 2 percig faggathatja őket terveikről.

A három, zsűri által, egyszerű és átlátható pontozással kiválasztott győztes mellett az Internet Hungary Startup verseny szervezői egy közönség díjat is hirdetnek majd, amelyet a jelenlévő nézőközönség helyben leadott szavazatai alapján ítélnek oda.

A 8 döntőbe került csapat 2-2 tagja mindezek mellett a rendezvény mindkét napjára meghívást kap, ahol befektetőkkel, internetes technológiai gurukkal, az újmédia véleményvezéreivel és más fontos üzleti döntéshozókkal találkozhatnak.

Kiket várnak?

Azokat a startupokat várják a versenyre, amelyek rendelkeznek kész, jól prezentálható ötlettel, prototípussal vagy működő szolgáltatással az alábbi kategóriákban:

– IoT, M2M, SmartCity, Smart Home
– Digitális hirdetési eszközök, Broadcasting
– Digitális tartalom értékesítésének üzleti modelljei
– E-kereskedelem, Webes céges szolgáltatások (CRM, ERP és hasonlók)
– Sharing Economy, social media
– Egyedi, értéknövelt mobil applikációk; – Online és mobil tematikához kapcsolódó vagy más egyedi hardvermegoldások.

A győztesek számára értékes díjakat ajánlottak fel a szponzorok és a digitalhungary.hu portál, illetve a 3+1 győztes meglepetés lehetőséget kap az Internet Hungary látogatói előtt való további bemutatkozásra egy különleges fórumbeszélgetés keretében!

Díjak

- Az első helyezett díja:

250.000 forint pénzjutalom és 250.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

- A második helyezett díja:

150.000 forint pénzjutalom és 150.000 forint értékű média- és mentoring szolgáltatás.

- A harmadik helyezett díja:

100.000 forint pénzjutalom és 100.000 média- és mentoring szolgáltatás.

- A közönségdíj:

1 darab 2 fős Azúr wellnes hétvége + ingyen belépés a következő Digitális Akadémiára, amely az előadások művészetébe avatja be az érdeklődőket. (A versenyre nevezőket az első eseményen is várják, amelyről itt kapható információ.

Jelentkezés

A versenyre jelentkezni egy angol vagy magyar nyelvű, szóközzel együtt legfeljebb 3000 karakteres onepager beküldésével lehet, megjelölve a projekt és a projektgazda webes elérhetőségét is. A jelentkezés formája a fentieken túl nem kötött.

A onepagereket a [email protected] címen fogadják, legkésőbb szeptember 10-ig, a levél tárgya: „Internet Hungary Startup verseny" kell legyen. A döntősöket illetve a közvéleményt szeptember 22-ig értesítik ki az előadók névsoráról. (További információk a +36309710716-os telefonon hétköznap, munkaidőben kérhetők.)

Döntő

A döntőbe bejutó csapatok prezentációi szeptember 29-én délután 16 órától, Siófokon, az Internet Hungary 2015 konferencia Startup Comedy szekciójában hallgathatók meg.

Forrás: www.mmonline.hu
 
Ajánlom ismerőseimnek Küldés emailben

Ajánlott állások

Data Analyst gyakornok
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Projektmenedzsment gyakornok
 Budapest
MAVIR ZRt.
Kontroller gyakornok
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Minőségügyi Auditor
 Szeged
Bonafarm Zrt.
Digitális infrastruktúra diákmunka
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Még több hasonló állás

Közelgő események

VII. Mindset Meetup
  2025. augusztus 23.
Nyílt nap - Coach KÉpzés (ICF Level 1) és Trénerképzés
  2025. augusztus 26.
Women in Data Science Budapest
  2025. október 09.
Összes esemény


@
  • Adatkezelési tájékoztatóban
  • Felhasználási feltételekben
  • GYIK
  • Hirdetési lehetőségek
  • Kapcsolat
  • Copyright © 2025 frissdiplomas.hu

Elfelejtett jelszó
 Profilom

 Beállítások

 Letöltések

 Kilépés