Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Meddig mehet el a munkáltató a munkahelyre vonatkozó megjelenési szabályokkal? Áttekintjük, milyen keretek között írható elő kötelező viselet, avagy milyen feltételekkel tiltható ki a lábujjközös papucs vagy a spagetti pántos top a munkahelyről.
A munkaidőben megkövetelhető megjelenésre vonatkozó kifejezett törvényi előírás nincs. A Munka Törvénykönyve általános szabályaiból azonban levezethetőek azok a keretek, amelyeket tiszteletben kell tartani a vállalati „dress code” kidolgozásánál – hívta fel a figyelmet dr. Kártyás Gábor jogász együttműködő partnerünk oldalán, az Adó Online-on megjelent szakértői cikkében.
Egyrészt, a munkavállaló a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban köteles megjelenni. A munkára képes állapot egyebek mellett azt is magába foglalja, hogy a munkavállaló öltözete megfeleljen a munkakör elvárásainak, például legyen tiszta, rendezett, az alkalomnak és a hőmérsékleti viszonyoknak megfelelő. (És egy farmernadrág üzleti tárgyaláson sem feltétlenül jó ötlet.) A munkavédelmi követelményeknek is meg kell felelni, így a munkavállaló köteles a munkavégzéshez az egészséget és a testi épséget nem veszélyeztető ruházatot viselni. Az utcai viseletnek megszokott vagy irodai környezetben is elfogadható nyári papucs, vagy lenge felső ruházat kifejezetten balesetveszélyes lehet egy üzemi területen. Úgyszintén megtiltható munkavédelmi okokból az ékszerek viselése vagy a hosszú haj feltűzés nélküli hordása.
Másrészt, a munkáltató – a felek eltérő megállapodása hiányában – köteles a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Ez pedig érintheti az előírt ruházatot is. A gyakorlatban nem soroljuk ide a mindennapokban is szükséges öltözetek biztosítását. A munkáltató tehát akkor is megkövetelheti a munkára képes állapothoz elvárt alapvető ruházatot, ha ahhoz költségtérítést (ruhapénzt) nem biztosít. Ha viszont a munkáltató olyan ruházatot vár el, ami a mindennapi életvitelhez nem szükséges vagy abban nem is hasznosítható (pl. speciális színű, anyagú, szabású formaruha), annak költségeit fedeznie kell. Az egzakt határokat viszont nem egyszerű meghúzni.
Sokan az öltözködési kódexet (dress code) úri huncutságnak tartják, ami a nagy cégekre jellemző. Érdemes pedig néha elgondolkodni azon is: vajon mi lehet az oka, hogy egy egész kódexet írnak arról, mit viseljen valaki egy cég képviseletében és mit ne.
Végül, fontos, hogy a munkáltatónak tiszteletben kell tartania a munkavállaló személyiségi jogait, amelyek csak a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos mértékben korlátozhatóak. A munkahelyi megjelenésre vonatkozó korlátozások is érintik a munkavállaló személyiségi jogait, így az erre vonatkozó szabályok nem jelenthetnek indokolatlan beavatkozást a munkavállaló magánszférájába. Ide tartoznak különösen a különböző tiltó szabályok, amelyek például vallási jelképek, hagyományos öltözetek viselését zárják ki a munkahelyen. Ha a munkáltató ilyen rendelkezéssel él, annak meg kell felelnie a törvény szerinti szükségességi-arányossági tesztnek.
Magyarországon egyelőre nincs kialakult gyakorlata a munkahelyi öltözködéssel kapcsolatos költségtérítési és személyiségi jogi kérdéseknek. Mindazonáltal tipikusan olyan kérdésről van szó, amelyet célszerű a munkavállalókkal (üzemi tanáccsal, szakszervezettel) egyeztetve bevezetni, hiszen a nem eltalált követelményrendszer felesleges kényelmetlenséget okozhat a munkatársaknak, ami – még ha a törvény szerint nem is jogellenes – biztosan visszaveti a munka hatékonyságát.
