Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Tízszeresére nőtt a magyar e-kereskedelmi piac tíz év alatt, tavaly 300 milliárd forint fölé emelkedhetett a hazai elektronikus kiskereskedelem forgalma – ismerteti a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (Szek.org) az eNet kutatásain alapuló becslésében.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásuk szerint még tart a 2015-ös év e-kereskedelmi adatainak összegzése, de az előzetes kalkulációk alapján növekedésről számolnak be a szakemberek.
Tavaly több mint húsz százalékkal emelkedett a hazai vásárlások átlagos kosárértéke az előző évihez képest, így elérte a 10 ezer forint fölötti összeget.
Az eNet legutóbbi kutatásai szerint a legnépszerűbb, neten megvásárolt termékek a számítástechnikai cikkek, a szórakoztató elektronika, a lakásfelszerelés, a játékok, az ajándéktárgyak, s egyre bátrabban vásárolnak a magyarok az interneten ruházati cikkeket, sportruházatot is.
Az e-kereskedők 89 százaléka szállít futárral, de csaknem kétharmaduk saját üzletében is átadja a megvásárolt árut. Csaknem minden tizedik üzlet csomagautomatába is kézbesít.
Már számos netbolt kínál az utánvétes fizetésnél is bankkártyás fizetési lehetőséget, a kártyát a vásárlók sokszor az átvevőhelyeken, az üzletekben, illetve a csomagautomatáknál is használhatják – olvasható a Szek.org közleményében.
Olvass tovább!
Tényleg nem menő már az akció?
Kihagyhatatlan webtrendek 2016-ra